2011. december 30., péntek

Tudta ön, hogy Délvidék….

...en hozzávetőleg 230-ezer a szavazóképes magyarok száma, ebből legjobb esetben 55 ezer ember szokott a VMSZ-re szavazni, vagyis kevesebb mint az emberek 25%-a, ennek ellenére a VMSZ a délvidéki magyar politika abszolút és tejhatalmú ura?


…Szerbia összterületének mindössze negyedét teszi ki, de az ország teljes GDP-jének 40 százalékát itt állítják elő?

…költségvetésének mértékét Szerbia alkotmányosan szabja meg, amely alapján az ország össz. költségvetésének 7%-a jut a régióra?

…vezető magyar pártja, a Vajdasági Magyarok Szövetsége (VMSZ) a jelenlegi alkotmány érvényesítésére kiírt népszavazás idején (2006) saját támogatóira bízta, hogy miképpen voksolnak? Kasza József a párt akkori elnöke elmondása szerin igennel szavazott az érdeklődés hiánya miatt kétnaposra nyúlt népszavazáson.

…magyar vezérpártjának, a VMSZ-nek az ex-elnöke Kasza József 2007-ben az 53. leggazdagabb szerb állampolgár volt, míg Pásztor István a párt jelenlegi elnöke akkor még “csak” a 101. helyen kullogott?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése