2012. január 25., szerda

Pártalapú főszerkesztőváltás a Pannon RTV-nél


Kozma Zoltán a Pannon Televízió, Orosz Ildikó pedig a Pannon Rádió megbízott főszerkesztője – erről a múlt hét végén hozott döntést az alapítvány. A programigazgatói posztot Domány Dudás Diana látja el a jövőben, aki jelenleg Topolyán a Tájékoztatási Közvállalat igazgatója, a Magyar Nemzeti Tanács tagja.

Kozma Zoltán lapunknak elmondta, azért vállalta a feladatot, mert kihívásnak érzi, és egy fiatal csapattal lesz lehetősége dolgozni. – Beindult a Közügyek, hamarosan a Quartett című műsor is. A jövőben szeretnénk többféleképpen tájékoztatni a nézőket. Bővíteni szeretnénk a hírműsorokat, és lefedni egész Vajdaságot. Ha a televíziós hálózat alappilléreit lefektetik, akkor kialakulhat egy jó együttműködés, és a műsorcserére is lesz lehetőség. De nemcsak a helyi, hanem a Magyar Televízióval is szeretnénk együtt dolgozni. Az egyik legfontosabb cél, hogy a kis emberek is teret kapjanak és viszontlássák magukat a televízióban – mondta Kozma Zoltán.

Érett már egy ideje az a kinevezés Kozmának (balról a második)

Aki követte a Pannon RTV adásait mostanáig, az láthatta mekkora VMSZ-es túlsúly uralkodott a médiaháznál ezidáig is, mégis úgy látszik a megalomániás Pásztor Néróéknak ez sem volt elég, és néhány, válogatott hűségű pártkatonát helyeztek pozícióba. A nulla dialektikával rendelkező, géphangú Kozma még pár hete dögöket forgatott az autópálya szélén, de a párt bizalma már körvonalazódott csicskásuk felé, amikor a rehabilitációs törvény, a szerb EU tagjelöltségi státusz és más VMSZ számára sikerként elkönyvelt ügyek kapcsán, szinte naponta készített beszámolókat budapesti Országházból, és igen ügyesen tette fel a megfelelő kérdéseket, a megfelelő párt vezetőinek. Mindemellett Kozma a csantavéri Bartók Béla ME elnöke is, amely egyesület épülete tavaly 17 ezer eurót kapott az MNT-től és más anyaországi forrásoktól felújításokra. A tavalyi helyi közösségi tanács (HKT) választásokon pedig a csantavéri VMSZ-es lista  4., befutóhelyen szerepelt és be is került a helyi tanácsba. Most áldozatos munkája és tehetsége árán még feljebb tudott mászni a karrierszamárlétrán.



Valljuk be meg is dolgozott a kinevezéséért, meglehet épp azért forog ilyen nehezen Zoltán nyelve, mert már görcsbe van rándulva a sok VMSZ-es valagnyalástól.

Orosz Ildikóról és Domány Dudás Dianáról különösebben beszélnünk sem érdemes. Ildikót a Szekeres László Alapítvány civilszervezetek és egyesületek finanszírozási szaktestületében juttatta pozícióhoz a VMSZ. Diana pedig (aki igen szolid körülmények között rendezte meg lakodalmát, képek ITT és ITT ) 2006 óta tagja hivatalosan a pártnak, a Magyar Nemzeti Tanács VMSZ-es képviselője, valamint testületi tag a délvidéki vezérpárt Tanácsának is, ráadásul hosszú évekig  még Egeresi Sándor legszűkebb munkatársai közé is tartozott a Tartományi Parlamentben.

Hát igen, ilyen fiatalon, ilyen szép karriert építeni... ezt még biztosan meg fogják valakinek, valamiképpen hálálni.
Gratulálunk a kinevezésekhez. 

(Magyar Szó nyomán VMSZ fail blog)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése