2012. április 26., csütörtök

„Pénz, hatalom, pornó”


Almási Szilárd: A VMSZ képviselői internetes pornó oldalak látogatására, az ott talált képek, illetve filmek tárolására használták a helyi közösség számítógépét

A VMSZ vonzalma +18-as karikás tartalmakhoz
Almási Szilárd, a VMDP tagja azzal vádolja a VMSZ képviselőit, hogy a radanováci helyi közösségben a korábbi vezetőség pornó tartalmak nézegetésére használta a helyi számítógépet. Ugyanakkor Kókai Zoltán, a VMSZ képviselője pocskondiázásnak tartja a VMDP effajta helyi politizálását.

– Nagyon kellemetlen erről beszélni, mégis el kell mondanom, hogy lassan már egyértelművé válik, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség radanováci helyi szervezete korábban miért nem adta át a helyi közösség termeit a magyar tagozatos óvodásoknak. A helyi közösség korábbi vezetősége a központi irodát, illetve az itt található központi számítógépet nem másra használta, mint internetes pornó oldalak látogatására, az ott talált képek, illetve filmek tárolására – emelte ki Almási Szilárd, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt tartományi egyéni jelöltje, a nagyradanováci helyi közösség tanácsának elnöke. Mint elmondta, a helyi közösségi választások után, amikor az új vezetőség átvette a helyi közösség irodáit, a számítógépet nem tudták rendesen használni, így elvitték a mesterhez. Ott derült ki, hogy a számítógépet pornó tartalmú filmek és képek terhelik le. Azóta azokat a tartalmakat letörölték, ám bizonyítékként a számítógép memóriájában tárolt információkat kinyomtatták.
– A VMDP nem hivatott, hogy eldöntse, kit terhel a felelősség, három embernek volt kulcsa az irodához: a közgyűlés elnökének, a tanács elnökének, illetve a titkár asszonynak, akik a Vajdasági Magyar Szövetség tagjai. Ugyanazok az emberek, akik ily módon visszaéltek a pozíciójukkal, és ilyen nem ildomos dolgokat tettek, most azt hirdetik, hogy templomot kell építeni Nagyradanovácon. Azt gondolom, a lakosoknak el kell gondolkodniuk azon, hogy kinek adnak bizalmat, hogy ez a templom megépülhessen majd – mondta. Rámutatott, amikor felelősségre vonták a titkárnőt a számítógép tartalma miatt, ő benyújtotta felmondását.
Almási Szilárd elmondta, teljes mértékben az óvoda rendelkezésére szeretnék bocsátani a helyi közösség épületét. A helyi közösség irodája pedig idővel a művelődési otthonban működik majd, azzal, hogy szeretnének egy külön helyiséget felépíteni a jelenlegi udvarban, hogy a helyi közösség titkára mindkét helyen fogadni tudja a polgárokat.
Szalai János, a Szalai János Polgári Csoportosulás elnöke, amely a VMDP programját támogatja az előttünk álló választásokon, arra mutatott rá, hogy a korábbi helyi közösségi vezetőség számos visszaélést követett el. A titkárnő munkába állásának körülményeit ecsetelve elmondta, jogtalanul kapta meg az állást. Mint mondta, az akkori közgyűlés elnöke a többi ülés jegyzőkönyvét meghamisította. Hozzátette, a piac kialakítása, ami nem tölti be funkcióját, kampányfogás volt. Több esetben is elhunyt emberek szavazatait használták fel, amiről neki bizonyítékai is vannak – mondta.
Kókai Zoltánt, a VMSZ tagját, a helyi közösség közgyűlésének korábbi elnökét is megkérdeztük a vádakról. Mint mondta, a pornó tartalmú filmekről és képekről nem tud semmit, így ebben a témában nem kívánt nyilatkozni, azt viszont kiemelte, hogy a VMDP azért kezdett lejárató kampányba, mert mást nem tud felmutatni.
– A VMDP-nek nincs programja, vádaskodással próbál kampányolni. A polgárok majd eldöntik, hogy egy komoly programra fognak szavazni vagy a pocskondiázásra és vádaskodásokra – nyilatkozta lapunknak Kókai Zoltán.
– Almási Szilárd azt ígérte az embereknek, hogy ha az év végéig nem aszfaltoznak le négy utcát a helyi közösségben, lemond. Még mindig nem mondott le. Ugyanakkor folyamatosan tévesen informálja a közvéleményt. A Muskátli utca aszfaltozására a VMDP 400 aláírást gyűjtött össze, holott ebben az utcában csupán 15 ház található, vagyis olyanok is aláírták a petíciót, akik nem is itt élnek.
Majd rámutatott arra, hogy a VMDP azt is megígérte, hogy május 20-ig egészségházat nyit meg a helyi közösségben, holott nincsenek meg a kellő feltételek és körülmények hozzá. Ugyanakkor azt panaszolta, hogy a művelődési otthont kisajátította a VMDP, a VMSZ-es rendezvényekre nem adják ki, ugyanakkor a VMDP bálokra használja a nagytermet, holott sem a biztonsági, sem pedig a higiéniai feltételek nincsenek meg hozzá.

(Magyar Szó)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése